Melegházasságot kötött a magyar válogatott focista
A csapata is gratulált a nagy eseményhez.
A Svájcban élő azonos neműek egyetlen lehetősége eddig a bejegyzett élettársi kapcsolat volt.
Azt nem tudni, mikor, de lesznek reformok.
Azt mondta egy beszédében, hogy hallgat a modern idők szavára, ha ez teszi boldogabbá az embereket.
Az öngyilkosság a második vezető halálok a 10-24 éves korosztályban, most viszont csökkentek a számok.
Az Egyesült Államok teljes területén, mindegyik államban jogukban áll házasságot kötni az azonos nemű pároknak. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság határozatát milliók ünneplik a Facebookon, és néhány gombnyomással ön is egyszerűen csatlakozhat.
Az írek az azonos neműek házasságának engedélyezésére fognak szavazni felmérések szerint.
Az amerikai igazságügyi minisztérium rendeletben készül szavatolni, hogy az azonos nemű házastársak számára ugyanazokat a jogokat és jogi védelmet biztosítsák, mint a többi házaspárnak
Illinois lett az Egyesült Államok 16. olyan állama, amelyben engedélyezik a homoszexuális párok házasságkötését.
Egy hónappal azután, hogy Franciaországban megköttetett az első melegházasság, több tízezren vettek részt szombaton Párizsban a meleg büszkeség felvonuláson, a gyermekvállalás terén teljes jogegyenlőséget követelve a nem heteroszexuális házasságban élő nők számára.
Bár néhány konzervatív képviselő szerint a melegek utáni következő lépés az állatokkal való házasság engedélyezése lesz, az Egyesült Királyságban akár már jövőre örök hűséget fogadhatnak az azonos nemű párok. A döntés az angol lordok kezében van.
Francois Hollande francia elnök kihirdette az azonos neműek házasságát engedélyező törvényt, és az szombaton megjelent a hivatalos közlönyben.
Uruguay - a latin-amerikai országok közül másodikként - eltörölte az azonos nemű párok házasságkötésének tilalmát.
Karl Lagerfeld két fényponttal zárta a Chanel szerda esti haute couture divatbemutatóját.
Tüntetések voltak szombaton Párizsban és Franciaország több más városában a kormány azon terve ellen, hogy legalizálják az azonos neműek házasságát.
Az ausztrál parlament nagy többséggel elutasította szerdán azt a törvénytervezetet, amely legalizálta volna a melegházasságot. Nem valószínű, hogy bármilyen hasonló jogszabályt megszavaznak a közeljövőben, pedig az ausztrálok többsége támogatja a homoszexuális párok házasodásának törvényesítését.